Olvasnivaló

GYERMEKNEVELÉS

Régi módszerek modern időkre

(Idézet: Kisalföld)

 

A klasszikus gyermeknevelési módszereknek számos ellenzője van. Valljuk be, jogosan: a szigorú, tekintélyelvű nevelés, a partnerség mellőzése valóban nem segít boldog gyermeket nevelni. Sokan azonban átesnek a ló másik oldalára, és a sok korszerű „csodamódszer” hajszolása közben kiöntik a gyereket is a fürdővízzel együtt: a modern elvek oltárán beáldozzák azt is, ami régen bevált.

Íme néhány családi szokás, amelyek érdemesek arra, hogy leporoljuk őket!

 

Közös asztalnál

Minden szülő szeretné megóvni a gyermekét a drogoktól, a rossz társaságtól és a depressziótól. Kezdetnek az is elég lehet, ha… leülünk egy asztalhoz. A közös étkezés jelentőségét sokan lebecsülik, pedig kifejezetten terápiás hatású. Ez az ősi szokás erősíti a családi kötelékeket, a biztonság és az összetartozás érzését. Nincs jobb alkalom, hogy a család összegyűljön és beszélgessen, hiszen ennie mindenkinek kell, egy tál finom étel felett pedig oldottabban megy a beszélgetés is. A téma szinte mindegy: a közös nyaralás, az elromlott autó vagy a gyerek idegesítő osztálytársa, a lényeg, hogy legyen mindennapos kommunikáció a családtagok között, érdeklődés egymás dolgai iránt. Harminc évvel ezelőtt, amikor a közös ebéd vagy vacsora természetes volt a családokban, ez nem jelentett problémát, ma azonban gyakran napokon, sőt, heteken át nincs idő akár néhány perc felhőtlen beszélgetésre sem. Igaz, a közös vacsora megszervezése gyakran nagy erőfeszítést igényel a stressz, a túlórák, a különórák és a mindennapos problémák szorításában, de megéri. Már csak azért is, mert egy kellemes vacsora jobban ellazít, mint a lustálkodás a tévé előtt.

 

Tanulni a hibákból

Még emlékszünk, mi történt, amikor az új tornacipőnket figyelmetlenségből elhagytuk az edzésen: a szüleink nem rohantak velünk lélekszakadva másnap a sportboltba, hogy azonnal vegyenek egy újat, csak hogy jobb kedvünk legyen… hagyták, hogy a magunk kárán tanuljuk meg, hogy vigyázzunk jobban a holminkra. És milyen jól tették! Egy ilyen lecke után minden bizonnyal jobban figyeltünk pakoláskor az öltözőben. Ha pedig összetapostuk játék közben a szomszéd virágait a ház előtt, a szüleink személyesen kísértek el, hogy magunk kérjünk bocsánatot tőle. A szülők ma hajlamosak mentesíteni a gyerekeiket a tetteik következményei alól. Hagyjuk, hogy a gyerek tanuljon a saját hibáiból! Nem baj, ha átéli a szomorúság, a szégyen, a frusztráció érzését, a fontos csak az, hogy ne bíráljuk és büntessük, ha hibázik, de ne is „vigyük el helyette a balhét”. Nem kell minden rossz jegy miatt a tanárhoz rohanni, s a gyerek helyett és nevében bocsánatot kérni, ha összetöri a barátja játékát – inkább kísérjük el a boltba, hogy saját zsebpénzéből vegyen egy tábla csokit kiengesztelésül.

 

Jó szokások

Három „mágikus” szó: kérem, köszönöm, bocsánat. Köszönni, ha belépünk valahova. Nem félbeszakítani a másikat. A szemébe nézni annak, akivel beszélgetünk. Ezek a jólneveltség alapkövei, s egyben azé, hogy a jövőben tisztelettel kezeljék a gyermekünket, könnyen alakítson ki kapcsolatokat, be tudjon illeszkedni bármilyen társaságba és könnyebben oldja meg a konfliktusokat. A jólneveltség sokak szerint egyet jelent a régimódisággal, aminek semmi haszna a mai időkben, pedig a lényeg nem változott: egy udvarias embert mindenhol szívesebben látnak. Felmérések szerint a jól nevelt gyerekek könnyebben kijönnek nemcsak a felnőttekkel, hanem a kortársaikkal is, magasabb az önértékelésük, ez pedig a javukra válik felnőttként is. Természetesen ügyeljünk arra, hogy az alapvető udvariassági normákat mi magunk is betartsuk, hiszen gyermekünk modora saját magunk tükre! Beszélgetés közben ne írjunk SMS-t, ne álljunk fel az asztaltól, amíg nem végzett mindenki, találkozáskor vegyük ki a kezünket a zsebünkből és ne felejtsünk el köszönni még a nem kedvelt szomszédasszonynak is. A gyerek viselkedésébe mindez észrevétlenül beépül.

 

Fontos kötelességek

„Az én gyerekemnek az egyetlen dolga a tanulás!” – vallja sok szülő ezt az elhibázott és veszélyes nézetet. Különösen a fiatal szülők körében elterjedt, hogy a gyerek tiszteletben tartására hivatkozva szinte korlátlan döntési szabadságot adnak neki, többek között abban, mit tesz meg és mit nem. Nincs semmi csodálnivaló abban, hogy úgy dönt, nem viszi le a szemetet, nem rakodik össze a szobájában, és esze ágában sincs segíteni a nagyinak a bevásárlásban. Pedig az otthoni feladatok és kötelességek a legjobb felkészülést jelentik a felnőtt életre. Felelősségre, okos időbeosztásra, a fontossági sorrend felállítására, mások iránti tiszteletre tanítanak. Ezért vonjuk be minél gyakrabban a gyereket az otthoni teendőkbe, már egészen kicsi korban! Elpakolni a játékokat vagy segíteni megteríteni a vacsorához már a kicsi gyerekek is képesek. Legyen a gyereknek egy vagy két feladata, ami rendszeresen az ő dolga, például elsöpörni a leveleket a bejárat elől. Ne kritizáljuk és javítgassuk állandóan, inkább éljünk a pozitív megerősítés, a dícséret eszközével! Csak így érhetjük el, hogy büszke legyen az önállóságára és a „felnőttségére”.

 

Kincset érő szabadidő

Sokan azt hiszik, azzal teszik a legjobbat gyermeküknek, ha mindennap különórákra és fejlesztő foglalkozásokra rángatják, holott a gyerekeknek éppolyan szükségük van a szabadidőre, mint régen a szüleiknek volt, akik alig várták, hogy a suliból hazaérve ledobják a táskájukat és lógjanak a barátaikkal egy kicsit. A szabad(!) játék, a kergetőzés a parkban vagy a focizás a szomszéd fiúval éppen olyan fontos, mint az édes semmittevés, a gyerekeknek azonban ma alig feleannyi szabadidő jut, mint néhány évtizeddel korábban. Természetes, hogy szeretnénk megadni a gyereknek mindent, amiben nekünk nem volt részünk, de higgyük el, a kevesebb több. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy időnként maga döntsön a szabadidejéről! Így megtanulja felismerni a saját igényeit és vágyait, a „szeretném” és a „kell” közötti különbséget, s egyben megadjuk neki az esélyt arra is, hogy maga fedezze fel az érdeklődését és tehetségét – ezzel pedig sokkal többet adunk számára, mint egy plusznyelvórával. Bizonyított ugyanis, hogy a gyerekkori szabad játékkal töltött idő mennyisége egyenesen arányos azzal a képességgel, milyen sikerrel tud az ember felnőttként alkalmazkodni a változásokhoz és megbirkózni a problémákkal.